|
Hozzávalók (4 személyre)
Nyomtatás |
Elkészítés |
![]() |
| 2. | A tojásokat szintén főzzük meg, ha felforrt a víz, onnantól kezdve 8 perc alatt keményre főnek. A tojásokról szedjük le a héját, és vágjuk fel ezeket is karikákra. |
|
| 5. | Tegyük hozzá a szeletelt kolbászt, pirítsuk kb. 3-4 percig, majd vegyük le a tűzről, és szórjunk rá egy kis kanálnyi pirospaprikát. Keverjük jól el, hogy a paprika szépen feloldódjon az olajban. |
|
| 6. | Egy mély jénai tálat, tepsit (esetleg egy olyan -nem műanyag fülű- zománcozott vagy teflon lábost, amit be lehet tenni a sütőbe) kenjünk meg jó vastagon sütőmargarinnal - a szélét is, ne csak az alját. |
| 7. | Most jön a rétegezés. Először tegyünk az edénybe egy réteg krumplit, sózzuk meg, aztán mehet rá egy réteg pirított kolbász, majd egy réteg tojás, amit szintén sózni kell. Ezután megint krumpli, só, kolbász, tojás. A tetejére krumpli kerül, végül erre kenjük rá a tejfölt (illetve szórhatunk még rá reszelt sajtot is a különlegesebb íz kedvéért). |
|
| 8. | Előmelegített sütőben közepes lángon (180 C°) kb. 15-20 percen keresztül sütjük, amíg a tetején a tejföl elkezd pirulni. |
|
A krumplit nagy lyuku reszelön szoktam lereszelni, a kiolbàszt kicsit lecsossà bolonditom, minden rétegbe teszek tejfölt. Ha nem füstölt a kolbàsz, a tetejére a sajt alà kipiritott szalonnakockàk is jönnek. Persze ebbe a "tulzàsba" inkàbb csak hideg idöben esek.
Én főtt krumplit,főtt tojást,lecsókolbászt használok.A filmben kevés fűszer van.
Én a krumplira só,bors,vegetát,pirospaprikát teszek.
Minden rétegnél tejfölözök.
Egy nagy doboz tejfölt használok el amibe belekeverek egy kis étolajat.Így nem lesz száraz.
A tetejére rakunk még egy kis reszelt sajtot akkor még finomabb.
A filmen a lecsókolbász héját nem húzták le.
Én a kolbászt hideg vízben átmosom, így a héja megpuhul és könnyen le lehet húzni. Ha a hagymás, paprikás kolbász alá egy kis levet
( pörkölt levet ) teszünk, akkor ezt a levet a krumpli alá lehet önteni és így már szaftos lesz
és nem száraz.
Én így csinálom!megfőzöm a tojást krumplit rétegelek parasztkolbász,sajt,fűszerek,tejföl,pirított hagyma megint rétegelek és a tetejére megint sajtot, tejfölt teszek
Üdv!
Ha már egyszer magyaros ételt készítünk, nem lehetne felcserélni a lecsókolbászt egy normálisabb fajta parasztkolbászra, legalább az "oktató" videó erejéig? Nem úgy néz ki a szóbanforgó konyha, mint egy óvodai menza.
Nem a rossz szándék beszél belőlem, és tudom hogy mindenki máshogy csinálja a rakott-krumplit, de mégis:)
De azért örülök annak, hogy a hölgy megmosolyogtatott. Aranyos, ahogy az indukciós lapról csak edényfogóval meri leszedni a bakelitnyelű lábost:)
Nem beszélve a következőről: 2:55-él -"Sütőpapírral kenem ki, így nem lesz mancsos a kezem!" :D
Nekem a tojásfőzés a maximum előfőzés. A tepsi aljára teszek olajat, apróra vágott hagymát, felszeletelt krumplit (nyersen!), felszeletelt tojást és kolbászt, megint krumplit, az egészet leöntöm tejfölös-lisztes habarással, 3 csík szalonna és sok sajt a tetjére. Be egy órára a sütőbe, és kész is :) Biztos finom, mert ha ebédre csinálok, vacsorára mindig elfogy :) Pedig nem kicsi a tepsi :)
Próbáltátok már úgy,h nem rétegezitek?Hanem egy tálban mindent "összezutyultok":fött karikákra vágott krumplit,tojást(én almareszelön reszelem bele),nyers hagymát,tejfelt,majonézt,pici mustárt,kolbit,kis tejet,nyers 2 tojást...Sokkal,de sokkal szaftosabb ilyen formában!S egyszerübb is,nem utolsó sorban.
Én is száraznak tartom a videó alapján én a kolbászt kicsit több zsiradékban sütöm és közötte is meglocsolom viszont én nem kenem ki a tepsit és a só helyett ételízesítőt szoktam közéje szórni
No lám, egy egyszerű étel, és hányféle módon lehet készíteni.Köszi, tanultam belőle.
Azért nem szabad elfelejteni,hogy ha jénai tálat használunk nem szabad előmelegíteni a sütőt,mert búcsút mondhatunk az edénynek is és a fincsi rakott krumplinknak is!Amúgy én úgy szeretem,ha a rétegek közé is jut bőven tejföl.
Véleményem szerint a tejföl lehet tejjel keverni, de ez már csak izlés kérdése!
Én úgy készítem ezt az ételt,h a 2dl tejfölbe belekeverek 1 dl mustárt és egy kevés étolajat.Igazán finom :)
Én is kolbásszal és szalonnával készítem és sok sok tejfölös mártással és a sajt is elengedhetetlen a tetjéről.
Mi évek óta nyers krumplival csináljuk. Igaz, hogy tovább tart, míg elkészül, de így van ideje "kiforrni" az ízeknek. A rétegek közé sok tejföl kerül, és füstölt kolbász karikák, na meg persze rengeteg tojás. A tetejére pedig sajt. Fém római tálban sütöm. Képtelen vagyok belőle annyit csinálni, hogy ne fogyjon el egy nap alatt. :)
Szoktam bele tenni karikázott virslit és csíkokra vágott bacont is a kolbász mellett (ja, és rendes kolbász, nem lecsó). A husikat olajban pirítom, és ebbe az olajos, kissé szalonnazsíros, húsos "raguba" keverem bele a tejföl felét + sót. Ez lesz "középen". A tetejére pedig a maradék tejföl + tejszín krémsajt keveréke kerül. Elég boldog szokott lenni, aki megkóstolja :D
Füstölt kolbásszal készítem,a rétegek közé én is tejföllel elkevert reszelt sajtot is teszek.
Én kiprobáltam úgy,hogy a krumplit nyersen karikáztam fel ,tepsibe raktam arra füstöl nyers kolozsvári szalonna csíkokat és füstőlt főtt tarja csíkot,majd a megfőtt tojást ,tejfölt és így tovább amíg a hozzávaló el nem fogy.Sütőben megsütöttem.Az igaz ,hogy nem fogyókúrázoknak való de érdemes kipróbálni.
Én a krumplira a tojást, arra meg a kolbászt rakom és a rétegek közé tejföllel elkevert reszelt sajtot teszek.
A videó alapján ez az én ízlésemnek eléggé száraz. :S Sokkal több tejföllel szoktuk csinálni, és a rétegek közé is teszünk belőle.
Én egy kis szezámmagot is szoktam tenni a rétegek közé, valamit nem csak a tetjére, hanem szintén a rétegek közé is kerül a reszelt sajtból.
A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!