|
Hozzávalók (4 személyre)
Nyomtatás |
Elkészítés |
![]() |
| 3. | Sütés előtt pihentessük a keverékünket fél-egy órán keresztül, hogy a liszt kifejthesse hatását. Pihentetés után kevergessük meg, nézzük meg a sűrűségét, mert az egy óra alatt besűrűsödhet a tészta. Most még adhatunk hozzá egy kis szódát vagy lisztet, hogy elérjük a kívánt sűrűséget: Ha szép vékony palacsintákat szeretnénk, akkor a tejnél csak kicsit kell sűrűbbnek lennie a tésztának. Ha vastagabbakat, akkor lehet szinte tejfölszerű. |
|
| 4. | Vegyünk elő egy palacsintasütő edényt (teflonos serpenyőben könnyebben tudunk majd dolgozni), tegyünk bele egy pár csepp olajat, és jól hevítsük fel.
Öntsünk egy merőkanállal a serpenyőbe a tésztát, majd forgassuk körbe, hogy mindenhol egyenletesen legyen palacsintamassza.
|
|
| 5. | Amikor kezd elválni a serpenyő aljától fordítsuk meg, a másik oldalát is süssük meg, majd egy tálra csúsztassuk ki. Gyakorlottabbak feldobással is meg tudják fordítani a palacsintát, de a kezdő háziasszonyoknak szükségük lesz lapátra, amellyel könnyedén a palacsinta alá tudunk nyúlni és szépen átfordíthatjuk vele. Nem muszáj minden egyes palacsinta előtt olajat tölteni a serpenyőbe, elég minden 2- 3 db után. |
|
Helló!
Lehet furcsának fogjátok találni amit most mondani fogok, de egy próbát megér és szerintem nagyon finom. Én sokkal jobban szeretem így a palacsintát. Szóval, arról lenne szó, hogy én a palacsintához szoktam tenni élesztőt is. Ettől puhább és vastagabb lesz a tésztája, ezáltal kellemesebb, lágyabb az íze, és mindemellett laktatóbb is. Nemrégiben kipróbáltam az egyik ismerősömmel aki még nem evett így és annyira ízlett neki, hogy azt mondta, hogy ezután csak így csináljam neki.
(Fél kiló liszthez 20-25g élesztőt szoktam használni)
szerintem nem kell 20 dkg liszthez 2 db tojás,bőven elég 1 db is. Különben is,én azt tapasztaltam,hogyha több tojásból csinálom,akkor keményebb lesz a tészta,és az úgy nem olyan finom.
egyébként miki figyu. Valószínű azért ragad le a palacsintád,mert nem oszlatod el egyenletesen a sütőben a tésztát.pont olyan hígnak kell lennie a tésztának,hogy rendesen el tudd oszlatni a sütőben,hogy szép kerek legyen,és mindenhol egyforma vastagságú. amúgy nekem a sima tescos sütő is jó.nem a sütőn múlik szerintem...Az az elektromos főzőlap egyenletesen melegíti a sütőt? Mert lehet,hogy nem és azért süti meg valahol jobban.
én a palacsintát több cukorral készítem, szerintem az édes palacsinta jobb ízű. Igaz, hogy a több cukor miatt könnyebben leragad, de jobb.
Sziasztok ha valaki tud segitsen már nekem mert már falra mászok a palacsinta csinálástól.Tiszta ideg vagyok.Egy a lényeg a palacsintám amikor sül a közepe leragad, de még a széle nemjó!De ha megvárom hogy a széle jó legyen akkor meg már annyi a közepének.Megmár persze megsem tudom forditani mert leragadt a szerencsétlen.A sütőnk nem jó biztos pedig elsőnek egy olyan piros pontossal kezdtünk/elég jó árban volt/és az sem jó utánna vettünk most egy kis aranyosabbat /kisebb átmérő/az már más márka de ugyanaz a probléma.Hozzáteszem hogy elektromos a főzőlapunk, de szerintem ez sem lehet baj.A tésztája tök jó.Minden van benne ami csak kell, már a lelkem is.mondjátok meg légyszi honnan vegyek és milyen fajta palacsintasütőt!Légyszi segitsetek mert még az idén enni akarok palacsintát.Köszi mindenkinek.
Én egy oviban szakacskodom,es egyszerre 3 sutoben sutjuk:-)2-2 szemely.Nagyon ugyesen csinaljuk,igaz:-))1 evben csak egyszer vallaljuk be:-))))
Úgy is készítem a palacsintát, hogy a töltelék a bolognai spagettié és a tetejét megszórom füstölt sajttal és a sütőben pirosra, ropogósra sütöm.
De készítek fahéjas töltelékkel is. Az nagyon finom.
Én csináltam már tojás nélkül is palacsintát az sem volt rossz, de azért én is teszek bele tojást. Én szeretek főzni, de sajnos a palacsintát nem tudom dobálni, ezért úgy sütök két teflonos sütőbe, hogy az egyikből a másikba fordítom át a palacsintát. Ez nagyon meggyorsítja a munkát.
Én legalább 1 vagy másfél kiló lisztből csinálom, tej nélkül, 1-2 tojással, és egyszerre 2 serpenyőben sütöm. Próbáltam már egyszerre 3-ban is, de különböző nagyságú lángon elég nehéz (de nem lehetetlen!). A csibéim nagyon szeretik az édes töltelékek mellett a virsliset mustárral, vagy majonézzel.
Én fele rétes-fele sima liszttel keverem ki, 2 tojás és annyi kanál liszt, ahány palacsintát akarok sütni. Tej, szódavíz, hogy kellő:) sűrű legyen.
Eszter: Mi is úgy csináljuk ahogy te. Nálunk is megy a palacsinta ezerrel. Néha mást is jó lenne, de a kislányomnak mindig kakaós palacsinta keeeell!!! .-)
Azt nem tudom miért ragad le ha mindenből annyi van benne amit írtál? Zoli
én teljesen tejnélkül csinálom 1Kg liszthez1 tojást teszek csak csipet cukorral,majd mindenki ízlés szerint cukrozza,lekvározza ,nutellázza próbáljátok meg.Gabriella
A legfinomabb, ahogy a család szereti: 3 tojás, csipet só, kevés cukor, 1 vaniliás cukor,kevéske olaj, liszt, házi tej/ v. csak sima bolti tej. Én szemre csinálom... Tavaj egész évben, minden második nap ezt kérte a kisfiam tőlem, én + sütöttem és csak sütöttem. Most jelenleg palacsinta undorom van, mivel várrandósan is sütögettem. :-( :-)))
Meg tudná nekem valaki mondani,hogy miért van az,hogy kissé rágós,"gumis" a palacsintám.Mi lehet az oka?
Sziasztok! Ha édes tésztát szeretnék csinálni akkor ehhez az adaghoz kb. mennyi cukrot kell adnom? Előre is köszönöm a válaszotokat! :)
Szerintem ebből az adagból csak nagyon kevés palacsinta jön ki, nálunk az átlag min. mennyiség 30-40 db. Ahhoz min. kell egy kg liszt. Nagyon szeretik a fiúk édesen és sósan is. Régi étel, de megunhatatlan!:)
Nagymamától tanultam a palacsinta receptjét, ő mindig édes tésztából sütötte az unokák legnagyobb örömére. Bár a cukros tészta könnyebben leég, feltétlenül ajánlom az édesszájúaknak! :)
Könnyebb feldobással megfordítani, hogyha kb. 1 kg liszthez számítok 4 tojást - persze az adag csökkenthető...egy ismerősöm tojás nélkül is sikeresen megsütötte már :)
Egyszer francia diákok meghívtak palacsinta party-ra. Eléggé megijedtem, amikor kiderült, hogy számukra a palacsinta egy sós étel, de kiderült, hogy nagyon finom sonkával, sajttal és hasonlókkal! :)
A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!