|
Hozzávalók (4 személyre)
Nyomtatás |
Elkészítés |
![]() |
| 2. | A halfejeket, uszonyokat, esetleg a sikeres filézés után a gerinccsontot, szeletelt vöröshagymával, a csont mennyiségéhez viszonyított három - három és félszeres mennyiségű hideg vízben, egy-két teáskanál sóval, feltesszük főni. |
|
| 3. | Amíg felforr, a filéket beirdalhatjuk, azaz bőrrel lefelé egy deszkára fektetjük a filét és sűrűn, 1-2 mmenként bevagdossuk, úgy hogy a bőrt ne vágjuk át. Ezáltal az összes Y szálkát apró darabkákra vágjuk, így evés során nem fogjuk érzékelni. Az irdalt filét ízlés szerint kockára vagy csíkokra vághatjuk. A darabolt filét vagy patkókat besózzuk (kg-ként kb. 25 g sóval), majd folpackkal lefedve hűtőben tároljuk. A belsőségeket is hűtőben, lefedve tároljuk, de ezeket nem kell sózni. A közben felforrt alapléről szűrőkanállal vagy egy kis teaszűrővel szedjük le a keletkezett habot (ez a hab a csontokból és húsból kicsapodó fehérje). |
|
| 4. | Az alaplevet lassú forralással főzzük 1-1,5 órán keresztül, míg a csontokról szépen leválnak a húsrészek. |
|
| 5. | Az elkészült alaplevet leszűrjük, ízlés szerint passzírozhatjuk is, hogy még sűrűbb legyen. Kicsit hűlni hagyjuk, hogy zsiradék feljöjjön a tetejére, majd erre szórjuk rá az őrölt csemege fűszerpaprikát. Akik erősen szeretik szórhatnak rá kevés csípős fűszerpaprikát is. Adjunk hozzá 3-4 Knorr Halászlékockát, hogy az ízek még teltebbek, intezívebbek legyen és forraljuk fel. |
|
| 6. | A forrásban lévő alapléhez adjuk a besózott halpatkókat vagy darabolt filét és a belsőségeket. Újraforrástól számított 6-8 percig főzzük. Kóstoljuk meg a levet, szükség szerint ízesítsük sóval vagy 1-2 halászlékockával. |
|
| 7. | Tálaljuk friss fehér kenyérrel, kínáljunk mellé hegyes erős zöld vagy darált csípős paprikát. 1 adag javaslatunk szerint kb fél liter hallé kb 15 dkg főtt halhússal. |
|
Ez egy lajtos halászlé.Gyerekeken.
Sem nem szegedi sem nem Bajai.
Igazatok van több halból a jó.Elmaradhatatlan a törpeharcsa.
Az alaplé átpaszírozása.(Szegedi)Vagy sok hagymával nagy lángon szétfőzni leszűrni és utána tenni bele az előre besózott ha szeleteket.
Én ajánlok bele megpucolt krumplit lereszelve még az elején .Szét kell főzni,sűrűbb lesz a hallé .Én tapasztalatból írom .
Többféle halból lehet a legjobb hallevet készíteni.
Az apró halakat paszírozni szoktam. Alaplevet készítek, családom szerint nagyon fínom, igazi bajai halászlé. Mi gyufatésztával tálaljuk.
A videón a férjem által kedvelt hallevest láttuk. Az alaplébe belefőzők még paprikát, paradicsomot is. A halszeletekkel együtt teszek bele ikrát és haltejet. Csuszatésztával tálalom.
Mi is tobb fele halbol es krumplival fozzuk, mert ugy nagyon finom es az apukamtol igy tanultam.
szerintem igy nemlehet megcsinálni mert egy kondér vizben uszik a hal . én többféle halbol szoktam csinálni az alaplébe aprohalat törpeharcsát rakok és ha kész lepaszirozom és egy krumplit is rakok bele a kész lét vissza helyezem a tüzre és forrásnál teszem bele a halszeleteket belsöséget igy kiados tartalmas lesz a levesünk
A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!