|
Hozzávalók (4 személyre)Nyomtatás |
Elkészítés |
![]() |
| 2. | Az apróra vágott hagymát 2-3 evőkanálnyi felhevített olajon, közepes lángon, pirítsuk aranybarnára. |
|
| 4. | Vegyük le a tűzről, és tegyünk hozzá pirospaprikát (ha nem vesszük le a tűzről, a paprika megkeseredhet). Keverjük el, hogy az olajban mindenhol szépen feloldódjon, majd és öntsük fel egy kis vízzel, de csak éppen annyira, hogy ellepje. |
|
| 7. | Míg a hús fő, addig burgonyát és a többi zöldséget pucoljuk meg és vágjuk kis kockákra. (ne felejtsük el közben időnként megkavargatni a húst) |
|
| 8. | Ha a hús már közepesen puha, adjuk hozzá a zöldségeket, a burgonya kivételével, pároljuk össze, majd öntsük fel annyi hideg vízzel, hogy kellően tartalmas levest kapjunk. Vegyük figyelembe, hogy a burgonyát még nem adtuk hozzá. |
|
| 9. | 5-10 perc elteltével adjuk hozzá a kockázott burgonyát, kóstoljuk meg és szükség szerint ízesítsük Delikáttal, fűszerezzük őrölt köménnyel, borssal. |
|
| 10. | További 10-15 perc alatt főzzük készre a levest. A zöldségek, hús puhulását időnként beléjük szúrva vagy ezeket megkóstólva tudjuk ellenőrizni. Tálalás előtt szórjuk meg finomra vágott petrezselyemlevéllel. |
|
A bográcsgulyást és a gulyáslevest nem összekeverni! Vendéglátósok teszik ezt sajnos sok helyen.
A bográcsgulyás zöldség nélkül, krumpli, marhahús, csipetke. Kevés lével készülő egytálétel.
A gulyásleves ennek, "konyhai" változata. Zöldségekkel, tarhonyával vagy tésztával, csipetkével. A sok kömény és a mindenhez való ételízesítő adása só helyett is, szerintem vétek, mert elviszi az ízeket. Én egyáltalán nem használok semmihez nátrium glutamátot (alias: vegeta, delikát) rákkeltő, megy az ember hasa utána és mindennek "menza" íze lesz tőle..
Ha tényleg kezdőknek készült ez az oldal, legalább őket ne verjük át...ez a leves jobb helyeken a "hamis gulyáslevesn" egyik fajtájai, tessék nyugodtan utánanézni. Nem mindegy.
A gulyásleves marhahúsból készül...szigorúan. Gulya: "...magyar marhából álló falka, melyet kora tavasztól késő őszig a szabad ég alatt a legelőn tartanak..."
sz.tem a kávéskanálnyi kömény kevés. én minimum 1 ek.-al szoktam beletenni, és egészet.
Bográcsban készült gulyásleves még finomabb, ha csontos sertéshúst (esetleg füstölt csülköt vagy oldalast) is adunk hozzá.
Én teszek bele köménymagot és csipetke vagy kézi tarhonyát.De valóban marha húsból finomabb csak tovább kell főzni.Persze a csípős paprika sem maradhat el belőle.Jáger
Nekem nem gulyásleves az, amiben nincs tészta. Vagy nokedlit főzök bele, vagy lebbencstésztát.
Vegyesen szoktam beletenni húsokat,és szeretem a magyaros fűszerkeveréket.Inkább azt használok a leveshez,szerintem érdekes és pikáns ízt ad az ételnek.
Én egy picit meg szoktam dinsztelni a zöldségeket, így édeskésebb ízt kap a leves, mi így szeretjük!
A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!